NYÍLT TRÉNINGEK

TOBORZÁS, KIVÁLASZTÁS, MOTIVÁCIÓ

avagy hogyan találjunk, vegyünk fel és ösztönözzünk munkatársakat okosan, kevés pénzből, ötletesen?

„Köszönöm a lehetőséget. Örülök, hogy a karrierem elején részt vehettem egy ilyen tréningen, minden blokkban hallottam hasznos információt. A tréning, a tréner összeszedett és szakmailag felkészült. Örülök, hogy aktívan dolgozhattunk a feladatokon, sokkal többet tanulhattunk így és mindenképpen a kreativitásunkat is be kellett vetnünk.”  Pál Erika  Innonic Group Zrt.

Időpont: 2017 augusztus 23-a szerda, 09.00 -től 16:30-ig

Helyszín: Debrecen, Hotel Lycium

A tréning célja, hogy a résztvevők sikeresebben tudják végezni munkatársak felvételével és megtartásával kapcsolatos feladataikat és hatékonyabban tudják felhasználni az emberi erőforrásaikat.

A JOBB EMBERI KAPCSOLATOK ESZKÖZE: A KOMMUNIKÁCIÓ

  • Úgy érzed, sokszor kihasználnak vagy éppen manipulálnak, mert nem tudsz nemet mondani?
  • Félreértik néha, amit szeretnél elmondani vagy egyszerűen mást értesz, mint amit a másik mond, és ebből problémáid adódnak, például a pároddal vagy a munkatársaiddal?
  • Szeretnéd, ha jobban figyelnének rád a munkahelyeden, otthon vagy társaságban?
  • Ha valaki idegesítően beszél veled, hamar elveszíted a türelmedet?
  • Sokszor előfordul, hogy mások nem veszik a dicséretedet vagy megbántódnak a kritikáidon?

Időpont: 2017 szeptember 16-a szombat, 09.00 -től 16:30-ig

Helyszín: Debrecen, Hotel Lycium