Coaching

„Nem oldhatjuk meg a problémáinkat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, mint amellyel létrehoztuk őket.”

Albert Einstein

Sokfajta gondolat és érzés kevereg most kis világunkban az olimpiával kapcsolatban, de egy dolog biztos és örök: minden fantasztikus sportoló és sportteljesítmény mögött áll egy fantasztikus edző. Hiszek abban, hogy a fejlődéshez szükség van egy erős és tapasztalt társra, edzőre, aki újból és újból segít átlépni képzelt korlátainkat és szem előtt tartani a célt, aki hitet és kitartást ad, hogy „csak még egy kicsit”. 20 éve foglalkozom harcművészetekkel és küzdősportokkal, ez idő alatt volt szerencsém először kínai mesterektől tanulni különböző kung fu stílusokat, később megismerkedtem a brazil Capoeira-val, majd az érdeklődésem a Kick-box, az utóbbi 3 évben pedig a Thai box felé irányult. Hangsúlyozom, a látszat ellenére a küzdősport nem a verekedésről és agresszióról szól, pont ellenkezőleg, az önfegyelemről, hitről, tanulásról és kitartásról. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb ember, akivel ebben a világban találkoztam, az erős jin (női) oldalát egyensúlyozza ki egy ilyen hangsúlyosan jang (férfi) tevékenységgel.

Az üzleti élet sem más, egy rutin folyamatnál az ún. “belső vakság” akadályoz, egy új feladatnál pedig az ismeretlenre kivetített félelmeink, hiedelmeink gátolnak az előrelépésben. Ebből a szempontból viszont a life és a business coaching határterületei némileg összemosódnak, mert hitem szerint a magánéletben és az üzleti életben is azonos vezérelvek alapján gondolkodunk és cselekszünk. A coach az élet bármely területén abban segít, hogy más szemszögből láttassa meg ugyanazt a kérdést és segítsen a berögződéseket pozitív irányba fejleszteni.

A jó coach:

  • nem tanácsot ad, hanem kérdez.
  • nem vájkál, hanem képességeket szabadít fel.
  • nem problémákat lát és láttat, hanem jövőbeni lehetőségek csíráit.
  • teremtő és kreatív erőt szabadít fel az együttműködés során, hogy a partnere (ezt jobban szeretem, mint a hivatalos coachee megnevezést) egyedül is képes legyen a későbbiekben változtatni a nem megfelelő irányba haladó dolgokon.
  • képes megfogalmaztatni igényeket, vágyakat, segít jövőbeni történések magvait elültetni, mert hisz a gondolat teremtő erejében.

Az elmúlt 15 évben vezetőként sok száz munkatárs felvételében, képzésében és fejlesztésében szereztem megfizethetetlen tapasztalatokat. Sokukat személyesen is mentoráltam, segítettem üzleti céljaik, sikereik elérésében. Azt tapasztaltam, hogy a válaszok mindenkiben ott rejtőznek, csak a megfelelő kérdéseket kell feltenni, így végigvezetni a partnert a saját útján, hogy létrejöhessen valami új, energiával, teremtéssel teli… A többi pedig kőkemény, céltudatos munka az elérendő üzleti célok szem előtt tartásával.

Minden coach attól jó (vagy kevésbé jó), hogy a saját személyiségét és élettapasztalatait adja bele az együttműködésbe. Ebben tapasztalataim alapján leginkább a Stephen Gilligan és Robert Dilts által kidolgozott harmadik generációs, ún. Generatív Coaching az optimális módszertan, amely öt lépésben vezeti végig a coaching folyamatot, úgymint:

1) Pozitív célok/szándékok beazonosítása

A valódi, mély célok/szándékok egyértelmű megfogalmazása (a jó cél pozitív, tömör és rezonál)

2) „A belső játszma” avagy egy teremtő állapot kifejlesztése

Szomatikus, kognitív és kapcsolati szűrők átállítása, COACH vs CRASH állapot

3) A cselekvés

Tervek, cselekedetek, eredmények kiértékelése

4) A nehézségek átalakítása

Aikido szemlélet: negatív élmények pozitív jellemzőkkel történő felruházása

5) Fenntartás, a Generatív Önfejlesztés gyakorlata

Gyakorlások kidolgozása és időbeosztása

A találkozók általában 90 percig tartanak, az időpontok és a gyakoriság igény szerint kerül egyeztetésre. A foglalkozások között telefonon, Skype-on vagy emailben tudjuk a haladást ellenőrizni és a felmerülő kérdéseket egyeztetni.